Na majd meglátjuk,hogy lesz -e folytatása ennek, mindenesetre azért álljon itt az első része a cuccnak

Jeges trónján ülve Arthas, az újdonsült Lich King meditációba kezdett. Két lélek, egy test, Nerzhul és Arthas, szövetségesekből ellenségek. A király teste meg se rezdült, szeméből kihunyt a fény, egy izma sem rezdült.

Álmodott a király, hosszú és kegyetlen harcról álmodott…

A hosszú és végzetes párbaj 1 óra után, Arthas győzelmével ért véget. Mi történ azonban a maradék időben? Hiszen a király 3 évig nem adott magáról híreket, semmit nem tudtunk róla, mindenki azt hitte, hogy meditációba vonult és a küzdelem tartott ilyen sokáig…mi lehet az igazság?

Történetünk ott folytatódik tehát ahol abba maradt, Arthas legyőzte Nerzhult sakkban, majd éppen készült a világot leigázni amikor…

-„Egy portál?” – kérdezte a király magától, bár egyedül volt, a skizofréniát már megszokta –

-„A légió? Esetleg más lények? A titánok nyitották tán, hogy elpusztítsák Azerothot mert már túl nagy veszélyt láttak bennem?”

Arthas kíváncsisága nem enyhült, észre se vette, hogy útját a portál felé vette. Szemeit nagyra nyitva pásztázta a portált, és a képet melyet annak túloldalán látott. Jéggel borított területet látott, hatalmas hegyekkel, és furcsa lényekkel.

-„Northrend, hát vannak részei melyek még számomra is ismeretlenek?” –mormolta magában a király –

Átlépett hát a portálon, hogy lássa miféle lények élnek Northrend eddig eldugott féltekén. Magabiztos lépetekkel, oldalán a Frostmourneval, szemében gyűlölettel haladt át a portálon. Talpa alatt felsikított a föld, szelleme körül megfagyott a levegő, érezte a király, hogy itt még nem járt a gonosz. Előre nyújtotta kardját, majd monológba kezdett:

-„Új világ! Hajolj meg előttem! Pusztulást és halált hozok rád, de életet is adok, ne aggódj, hamarosan hozzászoksz lépteimhez, hozzászoksz és elfogadod…”

-„Ingebu sí”

-Szakította félbe őt egy ismeretlen hang-

-„Ki merészelte a kir…” –majd egy tűzgolyó arcon csapta-

Arthas arcáról leolvadt rideg tekintet. Ki merészelhette megtámadni a királyt? Ki volt az ki isteni hatalmával szembe mert szegülni?

A távolban megpillantott egy furcsa lényt, emberi alakjához szárnyak párosultak melyek feketék voltak, végtagjain karmok helyezkedtek el, szemében pedig túlvilági fény világított.

-„Ki vagy Te? Nyomorult?” –kérdezte rekedtes hangján a király-

Választ nem kapott, de ismeretlen aurát érzett maga mögött. Megfordult, majd körbe nézett, és látta, hogy angyalok közelednek felé, nem…nem is felé, Arthas hamar feleszmélt, hogy egy csata közepébe keveredett, a tényt csak megerősítette benne az, hogy lassan mint két oldalról több százan közeledtek felé. Aggódott, ismeretlen ellenfelekkel nem lehet csak úgy szórakozni, főleg nem rögtön kettővel. Jobbnak látta a király elbújni, de hova?

-„Te ott!!!! SÖTÉT RUHÁS!! NYERK NYERK NYERK!”

A király dühösen nézelődött, hogy vajon ki merészelte őt ilyen lekezelően szólítani, majd a hegy tetején meglátott egy szőrös kis állatot.

-„Ha nem akarsz meghalni velem tartasz! Shugo always know a good deal nyerk nyerk nyerk”

Bár nem tudta mire vélni a helyzetet Arthas, mégis követte a szőrös kis dögöt.

-„Nagy szerencséd, hogy arra jártam, itt Morheimbe nem tanácsos egyedül mászkálni, az elyos és asmodian hordák gyakran csapnak össze a leghihetetlenebb helyeken nyerk nyerk nyerk.”

-„Merről jöttél vándor? Nyerk nyerk nyerk” –kérdezte a Shugo miközben a csatát kémlelte-

A rideg acél, lassan áthatolt selymes kis bundáján a shugonak, majd élettelen testét a magasba emelte, aztán mint a sarat úgy rázta le a Frostmourneról, és hajította bele őt a harcoló tömegbe.

-„Nem tartozok senkinek magyarázattal…” –tekintetét a shugo zuhanó testére szegezte, és a hálának jelét sem mutatva nézte végig ahogy a szikrázó kardok közé zuhan, majd széttépik a tetemet-

Vajon mi ez a hely? Kik azok az asmodianok és az elyosok?